„A férfi szava szent”
Hallottam már ezt a mondatot a nagyapám és a nagymamám szájából is. Onnan jutott eszembe, hogy elég sok párral dolgozok, és hozzák is a férfi-női szerepek összekuszálódásából származó zavarokat a tanácsadási folyamatba. Elmesélem! Ádám és Éva ülnek az irodámban. Ádám panaszosan előadja:
-Koncerten voltunk. Kiadták a 2. fokú viharjelzést. Mondom, ne várjuk meg a végét, induljunk haza. Éva a végéig akart maradni. Viharba kerültünk, ronggyá áztunk, alig bírtam haza vezetni, mert ömlött a sár és a víz az útra. Azt hittem meghalunk!
-Így történt –erősítette meg Éva.
-Azt akarom, hogy ha mondok valamit, annak legyen súlya. Mindig ez van. Mondom, hogy mi lesz, Éva nem hiszi, de a végén aztán mindig nekem van igazam.
-Igen, ez gyakran előfordul. De nem nagy ügy.
-De igen! Nagy ügy! Én nem véletlenül mondom azt, amit mondok. Hanem utána jártam, megvizsgáltam, és a családunk érdekében mondom. Azt akarom, hogy legyenek „non-negotiable” topikok!
Mint összes írásomban: a szöveg élő és holt szereplői a képzelet szülöttei. (Se! 🙂 ) Az esetleges összefüggések véletlenszerűek, ne is keressük őket. Az ártatlanok védelmében a neveket nem változtattam meg. (De! 🙂 ) Védelmükről az angyalok – égi munkaköri leírásuknak megfelelően – rutinszerűen gondoskodnak.
/Kurt Vonnegut után szabadon/
Ez volt az egyik sztori. De hogy lássátok, ez is, mint oly sok minden: kölcsönös. Független a férfi / női minőségtől. Emberi igényekről van szó! Álljon itt egy fordított sztori is. Egy másik Ádám és Éva veszekednek. Most Éva önti ki a szívét:
-Lázas a gyerek. Sír. Nem alszunk. Ádám már pakolja a kórházi motyót. Mondom neki, hogy rendben leszünk. Nem tudom miért, de érzem.
-Nehéz ezt elhinni éjjel 2-kor egy üvöltő gyerek mellett.
-Ádám tök jó fej, és támogató! Tudja hol vannak a baba és az én ruháim. Hibátlanul össze tud állítani egy csomagot. De nekem arra van szükségem, hogy a kisbabámmal lehessek. Itthon. Nyugiban. Tudom, hogy jobban lesz. Érzem.
-Az érzés kevés. Nekem másnap meló. És különben sem bírom látni, hogy szenved a gyerek. Ezt meg kell oldani!
-Nem kell megoldani! Meg fog oldódni. Csak hagyni kell.
-De erre nincs semmi bizonyíték vagy garancia. És mi van, ha nem?
-De én tudom, hogy meg fog!
Ugye itt mi történik? A párok egymás felségterületére tévedtek. Régen (és ezt nem azért írom, mert régen minden jobb volt) nagyon le voltak osztva a férfi és a női szerepek. Társadalmi, vallási, nemzeti, családi, stb. hagyományok alapján pontosan lehetett tudni:
- kinek mi a feladata
- kinek meddig húzódik a felségterülete
- kinek mit kell megtanulnia ahhoz, hogy jól domborítson a saját területén
- honnan szerezheti meg a szükséges információkat vagy kérhet segítséget
Ma már ez nincsen így. Mindenki játszik mindenkinek a területén. A nőknek egy csomó tudásuk van férfi dolgokról és a férfik is egyre többet tudnak (?) női dolgokról? (Remélem!) 🙂 Egy rettenetesen androgün kultúrában élünk. Nincsnek leosztva a férfi és női szerepek, vagy már nincsenek is. Vicces, hogy amíg nincs gyermek, addig nem is igazán szenvednek ettől a párok. A gyermek szükségszerűen indukálja a feszültséget, hiszen valahogy fel kell osztani a pluszban jelentkező feladatokat és a kisbaba gondozását. Később az anya ismét nőnek, a férj ismét pasinak szeretné érezni magát. Na ekkor jönnek el a legtöbben tanácsadásra, hiszen hirtelen elkezd nem funkcionálni a pár addigi működése, rutinja. Viszont bekapcsolnak a régi, szülői és családi minták, és hirtelen minden összezavarodik.
Egy átmeneti korban élünk, új ez a problematika. És ahogy sokszor mondom, nem hiszem, hogy egyelőre össztársadalmi szinten volna rá ütős válasz. Inkább csak azt hiszem, hogy egyéni, illetve párok szintjén lehet megoldani a helyzetet. Tökéletesen értem az igényt arra, hogy „Ha mondok valamit, akkor az legyen is úgy!” Hiszen így lehet nehéz vagy egyenesen válságos helyzeteket gyorsan megoldani. Vagy így lehet a hétköznapi dolgokat automatizálni, amivel megint csak időt és energiát spórolunk. Ha minden egyes tettünkre vissza kell kérdezni, le kell csekkolni, kell rá ragasztani 3000 Ft illetékbélyeget, alá kell irtani a titkárral és kell egy másolatot készíteni indigóval az irattárnak, akkor SOHA de SOHA nem tudnánk megoldani helyzeteket. Egy tetves bevásárlást nem lehetne elintézni.
Mi lehet a megoldás?
A párkapcsolati tudatosság növelése. Tudjunk róla, hogy létezik ez a jelenség. Mármint, hogy napjainkra már vehetjük alapnak, hogy nincsenek kijelölve a felségterületek. Ha ezt tudomásul vettük, és elfogadtuk, akkor talán már kijelölni is könnyebb. Igen ám, de milyen alapon? Fontos, hogy az adott tagja a párnak tudjon azonosulni azzal a területtel. Szeresse, vagy legyen hozzá tehetséges, tudása, tapasztalata. Adjuk hozzá azt a kis adalékot, hogy a legjobb döntések azon a szinten születnek, ahol a legtöbb információ áll rendelkezésre. Ezzel a módszerrel már sokkal könnyebb tisztázni, ki melyik térfélen játszik. És sokkal könnyebb szívvel tudjuk rábízni magunkat a másikra. Ez a lényeg! Onnan tudjátok, hogy jól csináljátok, hogy rá meritek bízni magatokat, a döntéseiteket a párotokra! „Biztos vagyok benne, hogy jó lesz az úgy, ahogy ő csinálja.” – ha ilyen tuipusú mondatok el tudnak őszintén hangzani. Na az egy jó pillanat!
Uraim! Bízzunk a hölgyekben! Hölgyeim! Bízzunk az Urakban! Így is lesznek hibaszázalékok és abból kisebb-nagyobb veszekedések, de legalább van egy terv, egy megállapodás, egy rendszer, amiben mindenki önazonos módon, azaz kényelmesen érezheti magát. Állapodjatok meg, hogy kölcsönösen tiszteletben tartjátok egymás területeit és módszereit. Bízzatok egymásban! Vagdalkozás helyett szexeljetek, és kössetek új szövetség!
#kispapacoaching #kispapacoach_official #kispapa #kispapacoach #gyerek #gyerekkelvagyok #gyerekkelazélet #család #apa #apaság #apavagyok #apaleszek #apablog #apablogger #apafia #apalánya #apaélet #apaerő #dadlife #dadpower #férj #feleség #vadasjános #tanácsadás #párkapcsolat