#kispapacoaching NŐKNEK
Ahogy Jean Shinoda Bolen írta, a NŐK jobban olvassák magukat egy férfi tükrében. (És persze fordítva is így van ez.) A férfi és a nő jin-jang módjára együtt alkothat egy egészet. Egymás tükrében erősíthetik egymást. A #kispapacoaching abban tudja támogatni a nőket, hogy a „használati útmutatót” nyújtson a férfiakról nőknek.
„Mi lesz velem a gyerek után?”
A gyerekkel otthon töltött évek kettős érzéseket szülnek. Egyszer hatalmas boldogság, másfelől viszont félelmetes messzeségbe lökik az embert a karrierjétől. A „kimaradok, lemaradok” érzése kínzó sok anyuka számára. A sok év tanulás és tapasztalatszerzés árán felépített karrier nehogy odavesszen, miközben a hölgyek anyaként is szeretnének megfelelni. Ez a „satu” helyzet már régóta nehezedik a hölgyekre, amíg az urak, csak mostanában kezdenek belekóstolni ebbe. A megküzdési stratégiák erőssége attól függ, hogy mennyire személyre szabott. A #kispapacoaching megadja azt a személyességet, amitől a megoldás a mindennapokban használható praktikákból élet-stratégiává változhat.
„Használati útmutató pasikhoz”
Nem lehet kiigazódni a pasikon. Jó volna egy kezelési útmutató. Jó lenne ezt ilyen „olcsón” megúszni, de hát ahány pasi, annyi világ. A sztereotípiáknak mindig van valami valóság alapjuk, de tudni kell nyitni az adott pasi felé, és felülírni az előítéleteket vagy a korábban szerzett tapasztalatokat. Érdemes ránézni a családi és különösen az apai mintázatokra. Mit hozunk otthonról? És ha vannak az előző kapcsolatokban felismerhető sorminták, akkor érdemes felismerni és újraírni ezeket a működéseket.
„Önbizalom, énerő”
Női ügyfeleimtől kapott visszajelzésekben mindig benne van, hogy erővel és önbizalommal töltöm föl őket. Ez az egyik erősségem. Képes vagyok felruházni az ügyfeleimet azzal az érzéssel, hogy „az erő bennük van”. Az érzés mellé tudást és önismeretet társítunk. Mindezt összehozzuk az adott életszakasz lehetőségeivel és ebből a receptből megfőzzük a legjobb levest.
„Párkapcsolati tanácsadás”
Párkapcsolati tanácsadást, csak pároknak lehet nyújtani. Viszont sokszor találkozom munkám során azzal, hogy a pasi, vőlegény, férj, apuka (még) nem állt kötélnek. A párok legjellemzőbb kifogásai általában ezek: „Ha magunktól nem tudjuk megoldani, akkor régen rossz.” „Ne hogy már egy idegen mondja meg, hogy mit csináljunk!” „Minek nekünk tanácsadó?! A szüleinknek sem volt, aztán csak lett valahogy.” Valahogy biztos lett, de szerintem nem mindegy, hogy milyen minőségű, az a „valahogy”. Az elidegenedett városi kultúrában nagyon kevés a biztos fogódzkodó az embernek. Túl sok és gyors a változás. Az ember csak átrohan az életén, azt érzi, hogy a lelke lemaradt valahol, be kellene várni. Az élet kegyetlenül bedarálja azokat a párokat, akik a szőnyeg alá söprik a gondjaikat, mert a dolgok idővel nem megoldódnak, hanem felerősödnek.