Valódi ügyfelek. Valódi vélemények. Valódi értékelések.
Számomra az ügyfeleim visszajelzése és értékelése a legfontosabb. A #kispapacoaching és a személyes fejlődésem szempontjából is a hiteles értékelések amik a fejlesztések motorját adják, és amik előre visznek. Összegyűjtöttem mindazt a sok értékes hozzászólást, amit 2016 óta kaptam, és amit mások mondtak rólam.
Családok Éve 2018
A Családok Éve 2018 programsorozat keretein belül apa felkészítőket és workshopokat tartottam leendő vagy már éppen praktizáló apukáknak többek között szülő és apás szülés felkészülés témában. Fontos tudatosítani, hogy egy apukának hozzáadott értéke van a családban. A gyerekek neurobiológiai és pszichológiai fejlődésében fontos szerepet tölt be az apai játék, a birkózás és mindne, amit én összefoglalva csak „apai energiának” nevezek. Beleérthetjük az apai kihívásokat, visszajelzéseket, a példamutatást és természetesen az apai és férfi mintát. A rendezvényeknek a Pár-Beszéd születéskörüli tanácsadó és a MAG Kert adott otthont.
Tabuk nélkül beszélgettünk az apukákkak a családalapítás financiális hátteréről, ez ugyanis fontos része a tudatos családtervezésnek. Tiszta vizet kell önteni a pohárba, hogy világosan lássuk, mivel tudunk tervezni a születendő gyerek kapcsán. Mi fér bele és mi nem? Egy váratlan költséget ki lehet-e fizetni? Nyugdíj, élet és vagyonbiztosítás van-e. Ugyanis váratlan kiadások mindig jönnek. Abban bizots lehetsz. A kérdés az, hogy milyen állapotosban fog megtalálni? Sok férfi úgy érzi, hogy családfenntartói minősége próbára teszi a férfiasságát. Kvázi, hogy csak akkor igazi férfi, ha el tud tartani egy családot. Mi azon tudunk dolgozni, hogy megváltoztasd a pénzhez való viszonyodat, és azt ahogyan az életszínvonaladról gondolkodsz. Tudatosabb leszel a pénzügyeidben, így hosszú távon jobb anyagi döntéseket hozva egyszer elérheted a minőségi életéveket.
M. Tamás – ” A felépítése tökéletes volt. Logikus és értehtő, és jó volt látni, hogy milyen hasznos tudok lenni apaként a gyerek különböző életszakaszaiban. Én úgy tudtam, hogy a gyerek 2 éves koráig kb. nem fogok tudni vele mit kezdeni.”
M. Milán – „Azt hittem, jól keresek és simán elleszünk. Hát most ez nagy gyomros volt. De azt hiszem még pont időben.”
K. Gergely – „Én egy nagy cégnél vagyok és vezetői pozícióban jól keresek. Van is megtakarításunk. Ennek ellenére döbbenetes volt összeírni papíron, ceruzával, feketén-fehéren, hogyan jön össze a havi büdzsé. Az jó volt, hogy tabuk nélkül tudtunk beszélni a szülés költségeiről, mert hall mindent az ember, de jó volt hiteles forrásból tájékozódni.
ERSTE BANK
Sch. Máté – „Nem tudtam, hogy a mesének ilyen nagy jelentősége van a gyerekkel való kommunikációban. Azt hittem, hogy nem jó ilyen dolgokkal tömni a gyerek fejét. Újdonság volt számomra.”
T. László – „A feleségem most van a 29. hétben. Voltunk a kórházban is szülés felkészítőn, de az nem volt ilyen alapos és érdekes. Jó, hogy kitértünk a párkapcsolati nehézségekre is. Más ilyen workshopokon erről soha nincs szó.”
P. János – „Én azért már elég sokat tudtam ezekről a témákról. Nekem már van 2 nagyobb gyerekem, egy 3 és egy 5 éves. Szóval számomra az apás szülés része nem volt aktuális. De nem voltam tisztában az apai nevelés pozitív hatásaival. Mármint, hogy ennyire sok múlik egy apán. Ami számomra most inkább fontos volt, az a párkapcsolati rész volt. Mi elértük a kritikus 7. évet a feleségemmel, és hát ránk is ránk fér egy kis felfrissülés.”
PÁL FERI TÁBOR
K. Jenő – „Nem ismertem ezt a DISC személyiség kérdőívet. Azt hiszem, most, hogy kiderült, hogy „zöld” vagyok, így más jobban értem, miért úgy alakulnak a dolgaim, ahogy.
P. Péter – „János, te is nagyon jól beleillesz a tábor hangulatába. Én már 5. éve járok ide, és a workshopod is nagyon érdekes volt. Azért vicces az embernek így magára néznie.”
M. Hanga és férje, József -„Mi éppen a szétfejlődés fázisában vagyunk. Ez most elég nehéz. Nem tudom mit lehet ezzel kezdeni. Minden esetre jó volt összenézni a párkapcsolati szükségleteinket. Így azt hiszem jobb esélyekkel megyünk neki a következő éveknek. Jobban tudjuk támogatni egymást.”
Pár-Beszéd Apa felkészítő előadások
Sz. Zsolt – „Egyediség és interaktivitás.”
A. Anna – „Nagyon felkészült előadó vagy, látszik, hogy elmélyültél a témában és a tudáshoz jó stílus is tartozik.”
K. Attila – „Hát lesz mit átgondolni! Olyan témákat hozotál felszínre, amien most dolgoznom kell. Jó volt, hogy a többi párral együtt is meg lehetett beszélni a dolgokat és nézőpontot cserélhettünk. A helylszín jó, bár nehezen szálltam ki a babzsákokból.”
Sz. Gábor József – „Jó, hogy ilyen sokat tudtunk beszélgetni és ilyen szabadon. Klassz volt másik apukákkal találkozni, és örülök, hogy volt olyan, amit én már tudtam. De sok minden azért elég új volt. Viszont ezeket a statisztikákat kicsit finomítani kellene.”
Zuglói Civil Ház
H. Szilvia – „Együtt vettünk részt rajta, és rávilágított hogy az apák szerepe is milyen fontos, vagy hogy lehet még fontosabbá tenni.”
P. Kelemen – „Szerencsésen találkozott a szakmai anyag a saját példákkal. Mindennel tökéletesen elégedett voltam.”
Megyeri Klub
J. Judit – „Hallani azt, hogy milyen fontos az apa a gyerek meleltt és látni a páromon, hogy mennyire megérinti a téma. Szuper volt, jól összeszedett, jó, hogy van ilyen előadás. Jövünk majd szülés felkészítésre is.”
Jura Cs. – „A sikeres szülő dián felsorolt szempontok gondolatformálóak voltak.”
K. Márti – „Új tapasztalatokat szereztem. Szívesen ajánlom másoknak is.”
Sz. Ildikó – „Fontos minden fiatal szülőnek, (akár férfi, akár nő), hogy ne féljenek a szülővé válástól.
Nagy Zs. – „Lehetne hosszabb. +30 perc még jó lett volna. Az alapismeretek nagyon hasznosak voltak. Most már másképpen állok az önismerethez.”